Meg Nem FogHató

Természetem fölötti jelen-ségek

Megfoghatatlan - Nyílt levél Kövér Lászlóhoz

2015. december 18. 01:23 - K.n. Hajnalka

Az átlagolvasóhoz:

Megfoghatatlan, hogyan jutott odáig ez a magyarságára valaha oly büszke nép, hogy a jelen időben egyre gyakrabban kell szégyellnünk magyarságunkat. Szégyellni azért, ahogyan a nem magyarokkal bánunk, s azért is, ahogyan velünk bánnak saját honfitársaink.
Te mernéd-e még büszkén kijelenteni egy külföldi utad során, ha rákérdeznek hovatartozásodra: "Magyar vagyok"?
Vállalnád-e emelt fővel összetartozásodat az óriásplakát állítókkal, menekülteket rugdosókkal, hamis híreket terjesztő gyűlöletkeltőkkel?
Te gondolsz-e olykor arra, talán jobb volna máshol, s kérdezed-e magadtól, hogy miért nem mentél még el?

És most jöjjön a levél:

Tisztelt Kövér László!

Valóban hisz Ön abban, hogy a magyarság demográfiai problémáit megoldja, ha felvilágosítjuk a nőket, miszerint az ő dolguk a gyerekek, unokák szülése? Netán egyszerűen csak "helyre akarta tenni" az emancipációra vágyó hölgyeket?

„Aki járt az általános iskola hetedik osztályában – amikor én jártam, az emlősök szaporodását ott tanították –, annak tudnia kell, hogy az emberiség fennmaradása azzal jár, hogy a nők szülnek, gyermekeket hoznak a világra, és nagy szeretetben felnevelik."

Gondolom Ön is, mint oly sok honfitársunk, "magyar" gyermekek születésére vágyik, nem éri be valamely más "nem magyar emberfajba" tartozó új egyed megszületésével. A magyar nőknek kell szülnie Ön szerint, mégpedig hivatástudatból. A magyar nemzet és az európai kultúra fennmaradásáért. Nem számíthat munka, pénz, karrier - csak az utód.

Tisztelt Kövér László! A XXI. században élünk. Abban a században, amelyben a Föld lakóinak száma már meghaladja a 7 milliárdot, s komolyan aggódnunk kell a túlnépesedés miatt. Abban a században, amelyben Európa nagy része több milliónyi menekült beözönlésétől retteg. Úgy vélem, ha ezen információk alapján döntene (felelősen) egy magyar nő, lemondana a gyermekvállalásról.
Csakhogy a nők többsége gyarló, ezért hagyja magát génjei által irányítani. Hogy úgy mondjam "asszony", nem pedig "Ember" - a Tiffán Zsolt-féle értelmezésben. A nő szülni szeretne akkor is, ha nem írják elő azt számára kötelességként. Miért nincs mégsem minden magyar családban legalább 3 gyerek? Vegyük számba a lehetséges okokat:

  • Egészségi állapot - Mint bizonyára Ön is tudja, a gyermek kihordása és a szülés minden korban komoly egészségügyi kockázatot jelentett a nők számára. Ma sincs ez másképp, hiába fejlettebb az orvostudomány. Ha egy nő úgy érzi, nem érez ellenállhatatlan kényszert a magyar faj gyarapítására egészségének kockára tevése árán is, szíve joga. Ha gyermeknevelés helyett egészségesen szeretné inkább élvezni azt az egyetlen életet, amely adatott neki, tegye! Nem tarthatjuk kevesebbnek emiatt magunknál.
  • Piszkos anyagiak - Ha azt olvassuk egy cikkben, hogy egy családban sok a gyerek, szegények, adományra szorulnak, rögtön megjelennek az őket ócsárlók: "Minek szült annyit, ha nem tudja eltartani őket?"
    Vannak, akik szerint "a nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak" /Kovács Ákos/.
    Kérdem én, hogyan tartsa el a család, vagy éppen az a rengeteg egyedülálló anya megfelelően a gyermekeit, ha nincs a nőnek normálisan megfizetett munkája? 2015. április 29-én, a Szent Péter téren Ferenc pápa szájából hangzott el: „Mégis miért általánosan elfogadott, hogy a nők kevesebbet keresnek a férfiaknál? A nőknek ugyanazok a jogok járnak."
    Ha nő beéri a valakihez való tartozással és a gyermekszám szaporítással, gyermekneveléssel, a család életszínvonala rohamosan romlani fog. (Még akkor is így fog történni, ha Kovács Ákos szerint ez a nők dolga; ez a normális, nem a nők egyenjogúsága.) A férj általában nem keres annyit, hogy anyagi biztonságban élhessen a család. Ha pedig nincs társa a nőnek, kereseti lehetőség nélkül mélyszegénységbe is süllyedhet gyermekeivel. Az állam szószólói biztosan nem fognak akkor segíteni rajta - Ön sem. Nem csak ők, az önkormányzatok sem. Ha akarnának sem adhatnának eleget, de többnyire nem is akarnak. Mert a szegénység az ő olvasatukban (tisztelet a kivételnek) egyenlő a bűnnel. Ha egy nyomorban élő segélyért fordul az önkormányzathoz (családsegítőhöz), azt kockáztatja, hogy elveszik tőle a gyermekeit. A törvény szerint persze önmagában a pénztelenség miatt nem tehetnék meg, de - hogy egy gyámügyest idézzek - "mindig lehet más indokot találni".
    Ha az 1-2-3 kicsi már nem is olyan kicsi, s az anya dolgozna, a gyermekszámot firtatják az állásinterjún, s hogy elmenne-e táppénzre, ha beteg a gyerek...

„Szeretnénk, ha lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, ha unokákat szülhetnének nekünk”

  • Motiváció hiány - Ön szerint, Tisztelt Kövér László, a lányok dolga az, hogy unokát szüljenek az apjuknak. Csakhogy a nők a legtöbb esetben nem az apjuknak szeretnének unokát szülni, de még csak nem is a párjuknak gyereket, hanem genetikai késztetésre a fajt akarják fenntartani. Vágynak a gyermekre. Úgy érzik, csak akkor lehet teljes az életük, ha megismerik a szülés kínjait, a gyermeknevelés szépségeit és nehézségeit. Jó esetben a párjuk is szeretne gyermeket, de a kicsi akkor sem neki fog megszületni, hanem kettőjüknek.
    Ha egy nő nem érzi ezt az ellenállhatatlan késztetést, legfeljebb csak "véletlenül" fog szülni. Nem lehet a nők hazaszeretetére alapozni ez ügyben.
    Mert miért is akarna a magyar hazának gyereket szülni? Azért, mert szereti ezt az országot és büszke rá, hogy itt élhet ő is és az utódai is? Megbecsültnek érzi itt magát emberi és női mivoltában?
    Igen, valószínűleg szereti ezt az országot, de ez nem jelenti azt, hogy tetszik is neki, ami itt körülveszi. Ha nyitott szemmel jár a világban, látja, hogy nem feltétlenül abba az irányba haladunk, amerre kellene. Látja, hogy a törvényeket kénye-kedve szerint alakítja a kormány. Azt hogy ő szegény-e vagy jól él, ugyancsak "fent" meghatározott számok alapján döntik el. Az önkormányzatok még rátesznek erre egy lapáttal, s így már a hivatalosan szegény sem lesz többé az. (Ehhez elég lehet, ha valakinek egyidejűleg van TV, telefon és internet előfizetése is. Hiába, no, mi haladunk a korral.)
    A magyar nők sajnos gyakran kiszolgáltatottnak érzik magukat, depressziósak, nincs jövőképük. Egyszerűen nincs kedvük gyereket szülni. Akkor sem lesz több kedvük hozzá, ha Ön, Kovács Ákos, Tiffán Zsolt, vagy bárki más elmagyarázza nekik, hogy számukra csak ez lehet a cél, ez az élet értelme.
    A magyar nők ugyanakkor szerencsére ma már egyre öntudatosabbak, tájékozottabbak. Felelősséggel képesek dönteni munkáról, gyermekvállalásról. Nincs szükségük az Önök tanácsaira ez ügyben.
46 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://megnemfoghato.blog.hu/api/trackback/id/tr218180882

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Börtönbe most már a fideszesekkel! 2015.12.18. 15:49:42

Ez a mélyparaszt kövér úgy se tud olvasni, minek neki leveket írni?

Inkább válsszátok be a faterját a Fidesz-MSZMP KB-ba, már csak ott nem ült a kommunista faterja, egyébként meg színtiszta komcsi az egész család.

jet set 2015.12.18. 15:58:19

Ó, de dől a sötétség belőled! Hiába magyaráznám, nem fognád fel!

TheSaurus 2015.12.18. 16:11:59

Nem lehetne az egész bagázst elküldeni Ibizára, aztán elvenni az útlevelüket? Még ha havonta küldenénk is utánuk 10 millát, évi 120-atmegérne, hogy ne itt osszák a sötétséget.

bekov 2015.12.18. 16:37:46

@TheSaurus: mit ártott neked Ibiza, hogy rájuk akarod sózni ezt a bagázst?

CriticalMaster 2015.12.18. 16:43:15

Hasznos volt végignézni a a Kövér-Kovács Ákos féle komédiát, mert ennél egyértelműbben már semmi más nem mutathatta volna meg, hogy milyenek is valójában ma Magyarország urai.
25szazalek.blog.hu/2015/12/18/a_hatalmi_elit_es_a_zenesz_esete_a_korlatolt_gondolkodassal

Kuntakintekitekinte 2015.12.18. 16:46:45

A fideSSjobbik selejtes megmondóemberei és fizetett csápolói minden nap bebizonyítják:

fideSSjobbik = az emberiség genetikai selejtje

pocaklakó minimanó 2015.12.18. 16:47:36

" Abban a században, amelyben a Föld lakóinak száma már meghaladja a 7 milliárdot, s komolyan aggódnunk kell a túlnépesedés miatt. Abban a században, amelyben Európa nagy része több milliónyi menekült beözönlésétől retteg."

Azért szolidárisak ennyire és azért nem kívánnak gyermeket vállalni a párok, mert tudják, hogy a Szahel-övezetben nyomor és túlnépesedés van. Igaz, hogy itt nem, de azért szolidarítani kell egyet.

"Kérdem én, hogyan tartsa el a család, vagy éppen az a rengeteg egyedülálló anya megfelelően a gyermekeit, ha nincs a nőnek normálisan megfizetett munkája?"

De ha Panasz Muki és Panasz Mukiné hirtelen megnyeri a lottóötöst és megkérdezik tőlük, hogy vajon akkor vállalják-e a további pár gyermeket, hirtelen ki fog derülni, hogy Bill Gates pénze sem lenne elég négy-öt gyermekhez.

Meg ugye az úgy szok' lenni, hogy a tehetőseknek sok purdéjuk van, míg a csórók egykéznek. Biztos ezt látni mindenütt, ezzel is magyarázható, mennyire "helytálló" Panasz Muki sírása az anyagiakról.

"Mert miért is akarna a magyar hazának gyereket szülni? Azért, mert szereti ezt az országot és büszke rá, hogy itt élhet ő is és az utódai is? Megbecsültnek érzi itt magát emberi és női mivoltában?"

Lónak a füttyösét! Azért nem vállal Panasz Muki és b. neje több purdét, mert akkor sokkal kényelmetlenebb lenne az életük és nem jutna idejük a "teljes életre és az önmegvalósításra."

Kamulények kamukifogásai.

Mondják nyugodtan azt, hogy lusták és tojnak az egészre.

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2015.12.18. 17:10:08

Kövér úr! Magának is olyan nehéz gyerekkora volt mint a Vezénylő tábornoknak?
Onnan ez a hisztis viselkedés?
Kérjen inkább maga is egy kisvasutat!
Ha beül Áder bácsi pozíciójába, akkor is ilyen lesz?
Ne égessen má' minket maga is!

Szójon a titkárnőnek, üsse be a gugliba: indulatkezelés.

shaggyman 2015.12.18. 17:27:59

Azért a túlnépesedésre, meg a migrácsokra hivatkozni a gyerekszülés ellen több, mint durva csúsztatás. Pontosan azért jönnek a migrácsok, mert Európában nincs gyerek. Persze a posztíró nem szül, neki így mindegy, hogy az unokái saria szerint, vagy európai módon élnek majd, amúgy a poszt tömény rinya.

Netuddki. 2015.12.18. 17:31:30

"Nyílt levél Kövér Lászlóhoz"

Falra hányt borsó. Ugyanolyan tolvaj paraszt mint a haverjai, az orbán, a lézer, tiffán rogán, és még sorolhatnám...

Netuddki. 2015.12.18. 17:32:46

@shaggyman: Oszt ezt a sok baromságot hol olvastad te orbánszoporonc? Én nem nyalom senki valagát, hát te?

shaggyman 2015.12.18. 17:38:40

@bértrollbosszantó_kovi1970: ki beszélt Orbánról, ki beszélt seggnyalásról? Valamit súlyosan benéztél.

udvaros · https://udvar.wordpress.com 2015.12.18. 18:04:15

Ebben az individualista társadalomban nem lehetsz büszke a magyarságodra, mert az egy kollektív érzés. Csak magadra számíthatsz. Ha a feleséged beéri a gyerekneveléssel, azzal jól is járhatsz, mert a gyerekeidnek szép gyerekkoruk lesz. Nem az a legjobb sors, amikor az apróság azért rágja a körmét az óvodában, hogy ne őt vigyék haza utoljára.
udvar.wordpress.com/2015/12/17/tyukapo

Sir Galahad 2015.12.18. 18:11:47

Komolyan kérdezem, meddig tart még ez a műhiszti? Mi azzal a baj, ha egy politikus vagy egy rockzenész elmondja a véleményét valamiről? Demokrácia van, nem kötelező velük egyetérteni. Ha meg olyasmiket mondanának, amit a többség tényleg rossznak tart, Ákos koncertjén üres lenne a stadion, a választást meg nem a Fidesz nyerte volna. De így...

2015.12.18. 18:14:23

Jaj, ezt a zurzavart! Most, komolyan, amikor lefekszel a paroddal, akkor a Fold tulnepesedese jar a fejedben es nem az, hogy izgato a csokja? A politika tenyleg ne turkaljon a nok meheben, de azert hadd ne a tulnepesedes meg a nepessegfogyas kerdeskore legyen a fo szempont egy hazassagban, amikor gyermekvallalasrol dontenek! Gondolni kell persze az egeszsegi allapotra, foleg, hogy a magyar lakossag nagy szazaleka meddo, de azert a terhesseg nem betegseg, a nok nagy resze szamara gond nelkul lezajlik, nem kellene tullihegni a kockazatokat, mert Magyarorszagrol beszelunk, nem Szenegaliarol. Gondolni kell arra, hogyan fogjak felnevelni, iskolaztatni a kicsiket, es arra is, hogy a munkaltatok nem szivesen alkalmaznak kisgyerekes anyukakat a sok hianyzas miatt es vajon eleg-e egy kereset a csaladban a megelheteshez stb. De biztos, hogy a beszelgeteskor vagy az agyban nem a migracio es a nepessegmozgas lesz a fo tema.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.12.18. 18:54:33

Tényleg ezért ekézitek Ákost ?

Ákos: A nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak - én így érzem.
Riporter: Nem az a dolguk? Mi a dolguk a nőknek?
Á: Hát, mondjuk a női princípiumot beteljesíteni, nem? Hogy mondjuk, valakihez tartozni. Valakinek gyereket szülni. Anyának lenni.
R: A kettő kizárja egymást?
Á: Nagyon úgy tűnik, igen. Hogy leszel anya, hogy töltesz a gyerekeiddel elég időt, hogyha vezető állású nem tudom ki vagy, nem tom hány forintért.
-----

Csináljátok hisztit, és magyarázzátok a védhetetlent.

Mindeközben örvendtek, hogy a véleménye miatt egy multi meghurcolt egy embert, miközben semmi sértőt nem mondott senkire.

Boccs.. Nem csak a multi hurcolta meg, hanem ti mind. Ballib írástudó szarháziak.

A helyzet az, hogy szószerint ugyanazt gondolom mint Ákos. Mitöbb a feleségem is.
Holnap itt fognak a ballibek röhögni, ha emiatt kirúg a főnököm , meg a családom?

Hányinger egy banda ez a ballib !

Azt javaslomminden jobboldalinak, hogy most álljon ki magáért, mert később már ő kerül piedesztára !

Ne hagyd a ballib véleményterrort érvényesülni !
Ne hagyd hogy egy szarrágó kisebbség erőszakolja rád a gyomorforgató feminizmusát, liberalizmusát !

Netuddki. 2015.12.18. 19:15:44

@Ballib Cenzúra: A kisebbség ti vagytok, tolvaj fideszes népség...

cönde 2015.12.18. 19:47:07

@Ballib Cenzúra: Tennél egy szívességet nekünk, és talán a világnak is, ha a balfaszságaidat inkább az asszonnyal osztanád meg. Túl sok időd van, úgy látszik, mert mindenhova odapiszkítasz. Teljesítsd be inkább otthon az asszonyi principiumot. Köszike.

csakférfi 2015.12.18. 19:51:17

A magyar férfiak sajnos gyakran kiszolgáltatottnak érzik magukat, depressziósak, nincs jövőképük. Egyszerűen nincs kedvük feleséget választani. Akkor sem lesz több kedvük hozzá, ha Ön, Kovács Ákos, Tiffán Zsolt, vagy bárki más elmagyarázza nekik, hogy számukra csak ez lehet a cél, ez az élet értelme.
A magyar férfiak ugyanakkor szerencsére ma már egyre öntudatosabbak, tájékozottabbak. Felelősséggel képesek dönteni munkáról, gyermekvállalásról. Nincs szükségük az Önök tanácsaira ez ügyben.
"tisztel" feminista karrierista libsiliba hölgyek!

Gour 2015.12.18. 19:58:59

Nem szeretem Ákost és a fideszt egyenesen rühellem de most mégis azt gondolom, hogy kicsit mindenki túltolta ezt a sztorit. Ákos nem mondott semmi olyat ami rabláncot rakna a nőkre csak kissé szerencsétlenül fogalmazott egy érzékeny kérdésben. Ha csak annyit mond, hogy az anyaságot nehéz a karrierrel összeegyeztetni akkor most nincsen ez az oda vissza hiszti, de ugye nem ezt mondta. Nem vélelmezek semmi rosszindulatot Ákosban, családszerető, rendes embernek tartom még akkor is ha úgy vélem az egész alkotói karrierjét hazudtolja meg azzal, hogy a gonoszok felé sodorta a sorsa.

ember100 2015.12.18. 20:10:00

@Ballib Cenzúra:
Heló

Az nem zavar hogy ezek a mondatok hímsoviniszták ???
Azért ez már mégiscsak a XXI. század.
Ez SZÖVEG EGY KOCSMÁBAN ELMEGY PÁR SÖR UTÁN , CSAK AZ ASSZONY MEG NE HALLJA :)

ember100 2015.12.18. 20:12:03

@Gour:
Helló

Ez is egy szerecsenmosdatás :)
Bezzeg Gyurcsánynál nem voltál ilyen elnéző .

balfaszcsaszar 2015.12.18. 20:16:35

@Ballib Cenzúra: elég gonosz embernek tűnsz, remélem nem kell ehhez még egyedül is élned, bár az alapján ahogy a nőkről beszélsz, sajnos nagyon valószínű..

sajnállak nagyon, gyújtok érted gyertyát

DarthVader 2015.12.18. 20:39:59

@balfaszcsaszar:

kérdezd már meg ezt az isten barmát, hogy ha Ákos rendben van, és a női principium beteljesülése a gyereket szülni valakinek, akkor a férfi principium beteljesülése micsoda? Mert ezen az alapon a magot hinteni a szélrózsa irányába, és gyereket csinálni mindenkinek, aki elérhető, nem? (savanya a szőlő, ebben a korban már nehezebben megy, de isten bizony magamévá tenném. Na nem Ákost, nem a Ballibstb fideszpatkányt , hanem az elvet :)

Aston Kanál 2015.12.18. 20:57:15

@pocaklakó minimanó: ja, mert az emberek azok minden heten megnyerik a lotto otost. Mind. Egyszerre. Suger...

kvadrillio 2015.12.18. 21:04:34

MOSMÁÁÁÁR TÉLLEG SZERETNÉM TUDNI, MI A FASZ EZ AZ ÁKOS ????? HOGY MAGYARORSZÁG MINISZTERELNÖKE ÖLRE MEGY ÉRTE ?????

kvadrillio 2015.12.18. 21:07:08

TELEKOM KISZÁLL...., GYURCSÁNY MEG BESZÁLLL....:)
Gyurcsányék ráültek az Ákos-hullámra: Brüsszelbe viszik a Telekom-ügyet
ma 14:52

Gyurcsány Ferenc
DK
demokratikus koalíció
Európai Bizottság

Brüsszelhez fordul a DK /Fotó: Grnák László
Brüsszelhez fordul a DK /Fotó: Grnák László
[Tweet] [Megosztás]
427
22
Blikk információ

Budapest – A Demokratikus Koalíció (DK) pártja Gyurcsány Ferenc (54) vezetésével az Európai Bizottsághoz (EB) fordul, miután a magyar kormány arra utasította a minisztériumokat és azok háttérintézményeit, hogy mondják fel a Magyar Telekommal fennálló mobilinternet-szerződéseiket.
Hirdetés

Az ügy előzményéről beszámoltunk korábban honlapunkon: Kovács Ákos (47) énekes az Echo Tv-ben sokakat felháborítóan arról beszélt, hogy a nőknek nem feladatuk ugyanannyi pénzt keresni, mint a férfiaknak. Fő feladatuk pedig, hogy beteljesítsék a "női princípiumot", gyereket szüljenek, anyák legyenek.

A nyilatkozat után a Magyar Telekom felbontotta támogatói szerződését a művésszel. Ezek után Magyarország kormánya arra utasította a minisztériumokat, hogy mondják fel telekomos megállapodásaikat.
Jelentősek az indulatok Ákos ügye kapcsán /Fotó: RAS-archívum
[Megosztás]

A DK ezt a lépést közpénzből folytatott kormányzati véleményterrornak értékeli. Molnár Csaba, a párt ügyvezető alelnöke, európai parlamenti képviselő pénteken értékelte a helyzetet.

– A kormány azt kívánta ezzel a döntéssel megbosszulni, hogy a cég felbontotta szponzori szerződését a nők egyenlő jogait tagadó Kovács Ákos zenésszel – osztotta meg a párt álláspontját az alelnök, majd hozzátette: - A DK szerint a kormány nemcsak a magyar adófizetőknek okoz jelentős anyagi kárt a szerződések felmondásával, hanem megsért számos közbeszerzésre vonatkozó uniós irányelvet is. Molnár azt mondta, a kormánynak természetesen semmi köze nincs ahhoz, hogy egy magánvállalat felbontja a támogatói szerződését egy magánszeméllyel.
A DK vezetői - Gyurcsány Ferenc (balra), Molnár Csaba és Vadai Ágnes - berágtak a kormányra/ Fotó: RAS-archívum
[Megosztás]

– A kormány – miközben véleménydiktatúrát kiált – a legsúlyosabb véleménydiktatúrát követi el az adófizetők pénzén egy magánvállalat ellen, mert az nem kívánja támogatni a ma már kormányzati harsonaként funkcionáló zenészt – fogalmazott az ügyvezető alelnök.

kvadrillio 2015.12.18. 21:45:54

Eldőlt: nem emelnek szobrot Hóman Bálintnak

A Hóman Bálint Kulturális Alapítvány elállt tervétől, hogy szobrot emel az egykori politikusnak, erről Székesfehérvár polgármesterét levélben tájékoztatták. A város közgyűlése pénteken tudomásul vette a döntést, ezért hatályon kívül helyezte júniusi határozatát, ami a kétmillió forintos önkormányzati forrásnak és a szoborállítás támogatásának a visszavonását jelenti.

A testület a döntést 20 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett fogadta el.

Cser-Palkovics András (Fidesz-KDNP) polgármester kiemelte: jogi értelemben az alapítvány a szoborállítás kezdeményezője, a döntés azonban a közgyűlésé.

"Meggyőződésem, ha a korábban Székesfehérváron megtartott Hóman Bálint-konferenciák kellő nyilvánosságot kapnak, és az ellenérvek is megjelennek, akkor a folyamat másként alakult volna" - fogalmazott, hozzátéve: a tanulságot a közgyűlés levonta.

OK !!! 50 DB ŰZSIDÓ MEGENT ÓBÉGATOTT HOLOIZÉRŐL......., SZ.FEHÉRVÁR MAGYAR..., MAGYAR..., MAGYAR LAKOSSÁGA MEG LE VAN SZARVA !!! EZ ZSIDÓ TERROR A MAGYAR LAKOSSÁG ELLEN ??? VAGY MIJAFASZEZ ???????

kvadrillio 2015.12.18. 21:48:40

JAHHH... ŐK CSAK 98 673-AN VANNAK ???????? HMMM........VIKTORKA ? AZ Ő VÉLEMÉNYÜKET KI KÉRDEZTE MEG ????????

kvadrillio 2015.12.18. 21:52:36

DE VIKTORKÁT CSAK AZ ÉRDEKLI, HOGY VISSZASZEREZZE ÁKOSKÁJÁNAK A 50 MILLIÓT, AMITŐL ELESETT A TELEKOMTÓL !!!

kvadrillio 2015.12.18. 21:57:26

2015. 12. 18. 17:38
Jobbik
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Katasztrofális egészségügyi, demográfiai helyzetben Borsod

Borsod-Abaúj-Zemplénben tavaly több mint 7 ezer gyermek született, miközben közel 10 ezren haltak meg. A megye folyamatos népességfogyásához a lakosság rossz egészségügyi állapotán túl a nagymértékű munkahelyhiány miatti elvándorlás is hozzájárul. A kilátástalanság miatt vezető halálozási ok lett az alkohol fogyasztás eredményeként bekövetkező májzsugor, emellett rengeteg áldozatot szednek a daganatos megbetegedések. Halandóság 20 százalékkal magasabb az országos átlagnál. Az elmúlt 25 év humánpolitikájának csődjeként a megye lakossága eltűnik, ha a jelenlegi folyamatok tovább zajlanak - írják közleményükben Jámbor Márk és Hocza Tamás, a Jobbik Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzati képviselői.
A házi- és gyermekorvosi praxisok ellátottságában egyaránt jelentős hiányok mutatkoznak: 36 körzetben egyáltalán nincs orvos, a jelenleg praktizáló körzeti orvosok jelentős hányada pedig már hatvan év feletti, de olyanok is vannak, akik még nyolcvan felett is gyógyítanak az utánpótlás hiánya miatt. Magyarországon az alacsony jövedelműek több mint 15 százaléka nem jut megfelelő orvosi ellátáshoz, ami az Európai Unóban is az egyik legmagasabb arányt jelenti. A magyar népesség mintegy 16 százalékának még mindig több mint 20 perces távolságban van a legközelebbi egészségügyi ellátó intézmény - ismertetik.

Nem kétséges, a jelenlegi állapotok csak a nemzetrombolást erősítik. Ha a mindenkori kormány nem kezeli helyén az egészségügyet, és a továbbiakban is forrásokat von el, akkor el fogunk jutni arra a pontra, hogy nem lesz lehetőség a tendenciákat a visszájára fordítani. A Jobbik kormányra kerülve mindent meg fog tenni ennek megakadályozása érdekében - hangsúlyozzák.

KIHALASZTJA ORBÁN A MAGYAR EMBEREKET !!! IGAZA VOLT A ZSIDÓ KÖNYVÁRUSNAK !!! ÉS CSODÁLKOZIK, HOGY VALAKIK LE AKARJÁK LŐNI ŐT ????? HÁT..., NE CSODÁLKOZZON !!!

ÉS EZ A FASZ ORBÁN, ÁKOSKA 50 MILLÁS ZSEBPÉNZÉÉRT AGGÓDIK ??? ÉS MÉG ORSZÁGVEZETŐNEK KÉPZELI MAGÁT ?????

K.n. Hajnalka 2015.12.18. 22:06:57

@kvadrillio: Kérlek, tartózkodj a rasszista beszólásoktól! A vélemény nyilvánítás nem azonos a gyűlöletkeltéssel.

monddazigazatmar 2015.12.18. 22:19:14

Ez a századik poszt amin Kövért-Kovácsot szapulják.
Napnál világosabb:
1. Marhára kellett a ballibnek valami amit kifacsarhatnak, és sápítozhatnak rajta, hátha megy a béka segge fölé a népszerűségük.
2. Azért nem vállal gyereket a magyar(nyugati nő) mert sokkal fontosabb neki az új teló meg a nagy szingli jólét.
Ja, a pasiknak is.

Zsuzsi25 2015.12.18. 23:23:38

@pocaklakó minimanó: nem kamuleny az aki az anyagiak miatt nem szul. Nekem emiatt ment tonkre kapcsolatom is. (Es sok masik nonek is) normalis no nem szul olyan pasinak akinek nincsenek meg a megfelelo feltetelei...Mert ugye a nonek "az a dolga hogy szuljon es ebben valositsa meg onmagat," tehat akkor en meg elvarhatom hogy eltartson es biztositsa nekem azt a szintet amit gyerek nelkul tudnek biztositani magamnak.

zsu80 2015.12.18. 23:30:23

Igen, én büszkén mondom hogy magyar vagyok, ha külföldön megkérdezik. Olyankor lelkesen válaszolnak, hogy Budapest gyönyörű, meg a magyar szalámi a legjobb. Soha nem fogom szégyellni és letagadni, továbbra is lelkesen fogom mesélni, mi mindent köszönhet a világ a feltalálóinknak, tudósainknak. Idén egy tengerparti üdülőhelyen a boltos aki tudta hogy magyar vagyok, egész nap nézte a sportközvetítést, és amikor meglátott lelkesen kiabálta, hogy Hosszú Katinka megint nyert, már megint, és megint. Én pedig büszke voltam arra hogy magyar vagyok. Megint más személy, akivel a vonaton beszélgettem elmondta, a magyar himnusz gyönyörű, sokat hallja mert mindig nyerünk sportágakban :) Egyszer mondta egy nő, hogy látta mi történt a szerb határnál, de elmondtam neki, hogy azt az ő tévéjük nem mutatta, hogy a migránsok két gyereket dobtak át hozzánk a kerítésen, akiket azonnal a magyar kórházakba vittek, és kövekkel dobálták a rendőreinket. Onnantól másképp beszélt. Én továbbra is büszke leszek rá hogy egy ilyen különleges néphez tartozom, és remélem nem fog soha kihalni, mert túl sok lesz a feminista, liberális önmegvalósító aki a saját kényelmét előtérbe helyezi. Nem mondom hogy nem kell jobb feltételeket teremteni a gyerekvállaláshoz, de nem is értem miért kéne szégyellnem és letagadni hogy magyar vagyok. Én soha nem fogom.

pocaklakó minimanó 2016.01.18. 15:35:18

@Aston Kanál: Ha nem tudsz szöveget értelmezni, miért virítod még a butaságodat hozzá? Ucsityszja, elvtárs, mondotta volt Hatodik Uljanov. :)

pocaklakó minimanó 2016.01.18. 15:39:35

@Zsuzsi25: "...tehat akkor en meg elvarhatom hogy eltartson es..." Elvárhatod. De ha megtörténik és továbbra is rinyálsz az anyagiak miatt ahelyett, hogy sokkal babáznál, az ismét az én meglátásomat erősíti. Amúgy a többi is. Ha az anyagiak számítanának fő oknak - és mindig ezzel hozakodnak elő, illetve a kiszámíthatósággal -, akkor azt kellene látnunk, hogy az ilyen körülmények között élők soraiban rengeteg a nagycsaládos, míg a sanyarú sorsúak egykéznek inkább. Mivel nem ezt látjuk, eléggé nyilvánvaló, hogy az anyagiakra való hivatkozás csak porhintés, mivel SOKKAL FONTOSABB ÉRV A GYERMEKVÁLLALÁS HIÁNYA mellett az, hogy csökken ezáltal a párok komfortérzete. Csak azt nem értem, miért ilyen gerinctelenek, hogy ezt nem merik felvállalni?

Aston Kanál 2016.01.18. 15:52:51

@pocaklakó minimanó: de tudok, ocsi, ertem, hogy mire gondolsz. Viszont azert valami eletszerubbel kellene peldalozni, mint a lotto otos. Nem mintha barkinek joga lenne beleugatni, hogy hany gyereket akarok, vagy akarok-e egyaltalan, anyagi korulmenyektol fuggetlenul.

pocaklakó minimanó 2016.02.05. 16:01:08

@Aston Kanál: A példa csupán megmutatja, miért kamuznak azok, akik folyton az anyagiakra hegyezik ki a dolgot. Tedd próbára az ilyen lúzereket és kérdezd őket sorban végig, hogy vajon vállalnának-e? Kiderül, hogy a pénzhiány mindig kamu. :) Örülök, hogy segíthettem fogyatékos embertársamnak. :)

Aston Kanál 2016.02.05. 17:01:23

@pocaklakó minimanó: van igazsagod, ezt nem vitatom, de azert nagyon batran fogalmazol. En nem jelentenem ki, hogy ez minden esetben igaz. Ismertem olyat, aki nagyon szeretett volna masik gyermeket, de egyszeruen az anyagiak nem engedtek.
Ugyanakkor a lenyeg itt szerintem, hogy se Kover, se senki ne akarja megmondani, ki hogyan elje az eletet, kinek mi a velt vagy valos feladata. Nekem is van nehany otletem, hogy ezeknaz emberek hova mehetnenek es mit csinalhatnanak.
Orulok, hogy en is segithettem :).

pocaklakó minimanó 2016.02.08. 07:23:52

Persze, hogy úgy fogalmazok, mert folytonosan csak ezekkel az anyagiakkal jönnek a rinyálók - azt még véletlenül sem hallhattad legtöbbjüktől, hogy nem szeretnék a kényelmi faktorukat holmi bőgő csecsemő miatt csökkenteni.

És a szánalmas az, hogy ezt a kamuszöveget még maguk is elhiszik, de amikor szembesíted ezzel őket, akkor meg fel vannak háborodva.

Annyira gáz, hogy a saját önismeretük elől elzárkóznak.

pocaklakó minimanó 2016.02.08. 07:26:18

@Aston Kanál: "...se senki ne akarja megmondani..." De megteszik. Most is. Mások is. Csak sohasem nyíltan, hanem inkább sejtetve-bújtatva. Ezért nyilatkoznak úgy a gyermeket kényelmi szempontok alapján vállalni nem kívánók, ahogy azt teszik. Mások mondják meg nekik, és ők annyira buták, hogy azt hiszik, hogy a nézeteik önállóak és megalapozottak, miközben csaj szajkózzák azt az évtizedes "valósítsd meg önmagad" propagandát, amivel a gyermekvállalást visszaszorítani kívánják.

Hogyne mondanák meg. Mi az, hogy? Nagyon is! :)

Aston Kanál 2016.02.08. 08:07:00

Na itt a tevedesed. Senki sem kivanja a gyermekvallalast visszaszoritani, hanem az elet tobbrol szol, mint pusztan az ilyen majmok altal megkivant szaporodasrol. Milyen jo lett volna, ha pl. Marie Curie egy megvilagosult reggel azt mondta volna, hogy "aaa, hagyom ezt az egeszet a picsaba, inkabb megyek es szulok meg egy gyereket...", mi?

pocaklakó minimanó 2016.02.08. 16:15:50

@Aston Kanál: "Senki sem kivanja a gyermekvallalast visszaszoritani..." Dehogynem. Csak most már nem lehet olyan nyíltan megteni, mint évtizedekkel ezelőtt, amikor a liberális eugenika kombinációja a tűlnépesedés elleni küzdelemmel őszinte megnyilvánulásokra sarkallta a mainstream megmondóbagázst.

Amúgy meg itt van pár név azok közül, akik lelkesen támogatták a népességszabályozás aktív vagy passzív eszközökkel történő megvalósítását: Bertrand Russel, Isaac Asimov, Jacques Cousteau, David Attenborough.

Idézetek...

"Én habozás nélkül egy ötmilliós, hajléktalanokat és nyomorgókat nem ismerő nemzetre szavaznék..."
“We are a plague on the Earth. It’s coming home to roost over the next 50 years or so. It’s not just climate change; it’s sheer space, places to grow food for this enormous horde. Either we limit our population growth or the natural world will do it for us, and the natural world is doing it for us right now.”
“Nobody, in my view, has the right to have 12 children or even three unless the second pregnancy is twins.”
“A total world population of 250-300 million people, a 95% decline from present levels, would be ideal.”
“I’m pro-choice, I’m for assisted suicide, I’m for regular suicide, I’m for whatever gets the freeway moving – that’s what I’m for. It’s too crowded, the planet is too crowded and we need to promote death.”
“The most merciful thing that the large family does to one of its infant members is to kill it.”
“We need to continue to decrease the growth rate of the global population; the planet can’t support many more people.”
“We must speak more clearly about sexuality, contraception, about abortion, about values that control population, because the ecological crisis, in short, is the population crisis. Cut the population by 90% and there aren’t enough people left to do a great deal of ecological damage.”
“In order to stabilize world population, we must eliminate 350,000 people per day. It is a horrible thing to say, but it is just as bad not to say it.”

Satöbbi, satöbbi. Minden, mi szemnek és szájnak ingere. Okos és respektált személyektől.

Még hogy nem kívánják megmondani... :(

Aston Kanál 2016.02.08. 18:31:20

@pocaklakó minimanó: ezek velemenyek. Raadasul altalanos velemenyek egy bizonyos aspektusbol. Mi egeszen mas szemszogbol vizsgaljuk most a kerdest.
Ezeknek az embereknek tovabba ugyanolyan joguk van a velemenyukhoz, mint Kovacs Akosnak a sajatjahoz. Aztan ugyanugy elkuldheti oket az, akinek nem tetszik, mint Kovacs Akost. De gondolom, abban egyetertunk, hogy amikor egy parlamenti hazelnok definialja konkretan egy bizonyos nem - jelen esetben a no - altala kivant szerepet a tarsadalomban, az a maganszferaba valo beavatkozas egy uj szintje.

pocaklakó minimanó 2016.02.11. 13:58:16

Akkor az ellentétesek is CSAK vélemények. Az pedig nem zavarjon cseppet sem, hogy ezek a VÉLEMÉNYEK véletlenül megvalósulgatnak imitt és amott. Kit érdekel, nemde? :)